19. rész

Amióta anya elment, emberemlékezet óta nem volt olyan ítéletidő. Az elvesztése felett érzett tompultság helyét a semmiből előrontó fájdalom vette át, ilyenkor összegörnyedtem, a testemet rázta a zokogás.

***

-          Megjöttem! – kiáltottam fel az emeletre.

Levettem a cipőmet, majd a konyha felé vettem az irányt.

-          Anya hol van? – kérdeztem Apát.

-          Elment. – hangja meggyötörtnek tűnt.

-          Mikor jön haza?

-          Soha. – suttogta.

-          Tessék? – csodálkoztam.

-          Lara anyád elment. Végleg. – folyt le egy könnycsepp a szeméből, amint azonnal le is törölt.

Felszaladtam az emeletre, kerestem a hálószobába, a fürdőben, az erkélyen, de nincs sehol. A ruhái is eltűntek. Még egy darabig a szoba közepén álltam és szólongattam. Furcsán, zavartan éreztem magam, meg se tudom magyarázni miért de pánikotam. Amikor végre felfogtam, hogy nem jön össze zuhantam.

***

-          Ki ez a nő Mo? – kérdezte Justin.

Nem tudom miért, de most először szégyelltem, hogy Justin így hív.

-          Ő az anyám Justin. – feleltem.

Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, akkor kegyetlen zsarnokká válik a szeretet. Elhatalmasodik benned, és legyőz. Felülkerekedik rajtad. Már nem a barátod, hanem az ellenséged. Felemészti előbb lelkedet, aztán egész valódat. Már nem szépet ad, hanem fájdalmat. Egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat. Amit már nem tudsz elviselni. És ez jobban fájt, még annál is mintha ezer kést döftek volna belém. Fájt kimondanom az „anya” szót. Olyan régen nem használtam, sőt ő már nem is az anyám. Csak egy idegen lett számomra.

-          Üdvözlöm! Justin Bieber. – állt fel Jus. Majd kezet fogott anyával.

-          Amy Jones. – mosolygott. – Nagyon helyes barátod van Lara. – nézett végig Justinon.

-          Nem a barátom. – forgattam meg a szemem. – De tudhatnád ha itt lettél volna.

-          Anya! Jössz már? – szaladt hozzánk egy kisfiú.

-          Megyek. – vette fel az ölébe.

Rengeteget álmodoztam, hogy milyen lesz anyát először látni. Minden lehetőség felmerült bennem, de ez nem. Igazából nem fájt, csak az, hogy köszönés nélkül ment el.

-          Lara! Itt a telefonszámom, ha kész vagy normálisan beszélgetni velem. – lépett vissza hozzám, majd átnyújtotta a névjegyét.