12. rész

Lassacskán felemelte a kést és belém döfte.

-          LARAA!!

Felriadtam.

Csak egy álmom volt. Rémálom.

-          Jesszus Lara jól vagy? – fogta meg a kezemet Justin.

Megpróbáltam felülni, de nem akart sikeredni. Jobban körülnéztem és még minig a kórházban voltam.

-          Hanyadika van?

-          26.

Nem volt időm megnézni Justint, de mikorra már minden kitisztult végig tudtam rajta nézni. Meggyötörtnek tűnt, itt-ott sebek borították, a szeme alatt egy hatalmas lila folt volt. Haja sem állt úgy ahogyan szokott. Nem volt az a „tökéletes” Bieber. Olyan volt mint akit most jött egy ketrecharcból. Talán nem is álmodtam?

-          Justin mi történt veled? – simogattam meg az ujjperceit.

-          Elestem. – mosolygott rám.

-          És miért van akkora pukli a szemed alatt?

-          Bevertem a szekrénybe.

Tudtam, hogy hazudik. Valami nagyon bűzlött nekem. Nem hiszem, hogy egy esés ilyen sebeket tud ejteni. Valami történt, érzem. Minden porcikámban.

***

-          Na gyere! – kapta fel a cuccomat.

Még egy utolsó pillantásokat vetettem a kórházi szobámra, és becsuktam magam mögött az ajtót. Ahogy kiléptünk az ajtón deja vu-m volt. De amint szétnéztem megnyugodtam. Nem volt senki sehol. Nem volt nagy fekete kocsi, erős izmos emberek sem.

Justin illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót, s a cuccaimat bepakolta a csomagtartóba is.  Miután mindennel végzett, bepattant mellém.

-          Elmegyünk a vacsorázni? – fordította el a kocsi kulcsot.

-          Justin én… Most nem igazán vágyok kapcsolatra. Nemsokára kezdődik a főiskola, és Franciaországba költözök.

-          Mert szerinted barátok nem szoktak elmenni csak úgy vacsorázni? – mosolyogott rám.

-          De csak nem tudtam, hogy mit gondolsz.

-          Buta vagy. – puszilta meg a hajamat.

***

 Este fél8 felé járhatott az óra mikor kiszálltam, a fürdőkádból. Elképesztően jólesett már tisztának lennem, és nem félnem attól hogy valaki rám nyit. Hajamat megszárítottam, majd előkerestem az egyik alkalmi ruhámat. Nem tudtam hová visz el, de ha valami elegáns helyre akkor ne öltözzek alul. Így döntöttem egy piros ruhánál, fekete cipővel. Majd mikorra már felráncigáltam magamra, kisminkeltem magamat.

Pontban 8:00 volt. Egy halk kopogás hallatszott az ajtón. – Louisék itthon vannak, és még mindig nem szeretik Justint -   Kiosontam a szobám ajtaján, majd ajtót nyitottam neki.

Arcán látszódott, hogy megdöbbent.

-          Meseszép vagy. – mosolyogott. – De jobb ha átöltözöl. Nem szeretném senkinek beverni az arcát.

-          Tessék? – csodálkoztam.

-          Nem szeretném ha megbámulnának. Most csak rád szeretnék figyelni, és nem azokra akik megnézik a melledet.

-          Most öltözzek át?

-          Inkább csak vegyél fel egy kardigánt. – mosolyogott.

Az út halkan telt. Nem szerettem volna zavarni a vezetésben ezért inkább csendben maradtam.

-          Megjöttünk. – állította le a motort.

Kiszállt a kocsiból, megkerülte de folyamatosan tartotta velem a szemkontaktus, s kinyitotta az ajtót. Egy pizzázóba jöttünk. Az orromat egyből megcsapta az olasz főszerek illata.

Justin egészen egy kis boxig vezetett, majd helyet foglaltunk.  Nem tudom, hogy Justinnak feltűnt-e de a pincérnő egész végig őt nézte. Rázta a haját, egészen véletlenül hozzá nyúlt.

-          Justin téged nem zavar, hogy a kis vörös pincérnő a szemével felfal? – suttogtam.

-          Engem nem érdekelnek, most veled vagyok. – tette rá a kezét az enyémre.

Mosolyra húzódott a szám.

Egészen eddig nem vettem észre, hogy egy csapat fiatal minket néz és nevetnek. De Justin észrevette, mert láthatólag nagyon idegesítette a dolog.

-          Ne foglalkozz velük. – szólalt meg amikor észrevette, hogy a tömeget bámulom.

-          De miért nevetnek?

-          Azért mert… eddig egy lányt sem kellet elvinnem  szex előtt sehová.

-          De én nem fogok lefeküdni veled! – csattantam fel.

-          Tudom de ők nem. – mutatott a fejével az irányukba.

-          Hányingerem van, menjünk innen! – álltam fel.

Justinba karoltam, majd elindultunk az ajtó felé.

-          Hé kislány! Tetszenek az ikreid. – stírolta a melleimet az egyik pasi.

-          Mit mondtál? – engedett el Justin.

-          Akarsz valamit Bieber? – állt fel a pasi.

Justin nem tétovázott. Oda ment és bevert neki egy jobbegyenest. Az ellenfelei kicsit megszédült az ütéstől de egyéb baja nem lett, amíg egy pontosan ugyanolyan ütést nem adott neki. Ekkor már az orra vére is megeredt. A pasi vissza akart ütni, de kitért előle, majd megragadta a hátán a pólót és a térdével ütötte meg a fejét. Ekkorra elengedte, az elernyedt teste a földre zuhant. 

11. rész

Érzékeim lassacskán visszatértek. Már a környezetemet is feltudtam ismerni. Egy házban voltam. Nem tudom miért, és hogyan de a kezeim  odavoltak kötözve a szék kartámlájához. Szám is levolt ragasztva. Óvatosan megpróbáltam kibogozni a kezemet össze fogó kötelet. Majd egy erős rántással már szabad is volt a karom. Számról letéptem a ragtapaszt.

Lábujjhegyre emelkedtem majd elkezdtem keresni a kijáratott. 2 ajtó volt. Az egyik mögül hangokat hallottam, ismerős hangokat. Így tehát a másikat választottam. Elfelejtettem becsukni magam mögött az ajtót, tehát a szél megtette helyettem nem kiszajt csinálva.

-          Még is mit gondolsz hová mész? – jelent meg mögöttem egy 20 éveiben járó férfi.

*Justin szemszöge*

-          Látod Bieber én megmondtam, hogy megfoglak találni, és lám megvagy. Csak azt nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen poros kisvárosban foglak megtalálni. Azt hittem hogy még minig a nagymenő éveidet éled. Hát de az ember is tévedhet.

-          Mit akarsz?

-          Nem mit, hanem inkább kit. A kis barátnőd nagyon csinos, sok pénzt fogok érte kapni a feketepiacon.

Sok hibát követtem el az életemben, amire nem vagyok büszke. Ez az egyik olyan pillanat amikor mindent megbántam, mindent másképpen csináltam volna. Bárcsak, bárcsak vissza lehetne menni az időben.

-          Szívem itt a lány. – lökték be az ajtón Larát.

-          Selena? – csodálkoztam.

-          Ó el is felejtettem mondani, mikor kiderült, hogy megcsaltad vérdíjat tűzött ki a fejedre. Én egyből kaptam a lehetőségen. Úgy is meg akarlak ölni, de úgy jobb ha pénzt is kapok érte.

*Lara szemszöge*

-          Hogy tehetted ezt?

Justin hirtelen hangemelkedése ugrásra késztetett, kemény hangja szinte lerombolta ezeket a vékony falakat. A vastag véna a nyakában kiállt, ez nyilvánvalóan bosszúság jele. Atombiztos bambulása pedig, hogy ideges.

A nő nem válaszolt semmit csak kanjául vigyorgott. Jól látszódott ez neki egy nyeremény volt Justin így látni. Gyönyörű arcán karcolások, vágások látszódnak, kezein foltok találhatóak, amiből arra lehet következtetni, hogy megütötték.

-          Engedjétek el! Engem akartok nem őt! – hangja idegességet mutatott.

-          Miért engednénk el? – kacagott fel a nő. – Jobban fájna neked, ha őt elveszetnéd. Márpedig végig nézed ahogyan elvérzik.

Justin felnevetett.

-          Ha azt gondolod, hogy engem ez érdekel akkor nagyon tévedsz. Sőt ha gondolod megcsinálom én. – kacagott tovább.

-          Akkor csináld! – nyomta a kezébe a kést a nő.

Justint elengedték, majd kitépte a kést a csaj kezéből és szépen lassan felém sétált.

Szívem egyre hevesebben vert, nem bíztam Justinba. Minden megtett lépéssel fokozta az idegességemet. A levegő megfagyott körülöttünk. Bármerre is néztem csak bámuló szempárokkal találtam magam szembe. S mindenki arra várt hogy Justin megöljön.

Hogy féltem- e a haláltól?

Nem igazán. Tudtam, hogy ott jobb helyem lesz mint itt. Nem lesz Louis, Niall, Liam, Zayn, Harry és Justin sem. Nem lesznek állandó veszekedések sem.

Már vártam, vártam a pillanatot mikor kerülök a túlvilágra.

Justin hamarosan megérkezett hozzám, leguggolt hozzám a földre.

-          Sajnálom Lara. – suttogta a fülembe.

Lassacskán felemelte a kést és….

10. rész

Érdekes, hogy az ember élete az egyik pillanatban még rendesen működik a másikban  már teljesen összeomlott mindene. Az a rengeteg ember akiket barátnőmnek tudhattam eltűntek mellőlem. Ahogy megtudták mi történt velem elhagytak.  Rájöttem kik az igazi barátaim. Jobb is így.

-          Mehetünk? – nyitotta ki a kortermem ajtaját Justin.

Némán bólintottam, majd kiléptem az ajtón. Justin hatalmas kezeit a derekamra helyezte, majd így sétáltunk végig a folyosón.

Ahogy a kocsi felé sétáltunk Justin hirtelen elengedte a derekamat. A viselkedése teljesen megváltozott, szemeit egy pontra összpontosította. Végigkövettem a tekintetét majd egy nagy fekete furgont vettem észre a távolba. Körülötte 5 ember volt, akik ugyanúgy figyeltek minket.

Óvatosan megpróbáltam megfogni kezét, de nem engedte. Csak azokat az embereket nézte.

-          Ha azt mondom, hogy fuss akkor fuss! Érted?! – suttogta.

-          Tessék? – csodálkoztam.

-          Csak fuss és ne nézz hátra. Ígérd meg. – fordult felém.

-          Justin! Mi folyik itt? Kik ezek?

-          A múltamból pár ember.

Még beszélt hozzám de nem hallottam semmit, úgy dobogott a fülemben a vér. Megrémisztett. Ő is meg azok az emberek is. Sosem láttam még kétségbeesetnek de most az volt.

-          Elszámolok 3-ig, óvatosan megfordulsz, majd ahogyan csak bírod elkezdesz futni. És ne nézz hátra!

Pulzusom 200 felett volt. Szívverésem felgyorsult.

-          1 – kezdte a számolást. – 2 – folytatta. – 3 – kiabálta.

Ahogy mondta mindent pontosan ugyanúgy csináltam. Megfordultam majd teljes erőmből elkezdtem szaladni. Levegőt alig tudtam venni, ezért szuszogtam.

Lépteket hallottam magam mögött, ezért gyorsan hátra pillantottam. Két ember lohol utánam. Éppen hogy lefordultam a sarkon egy kéz ragadott meg. Visszahúzott magához. Majd egy nedves törlőkendő féleséget nyomtak az arcomra. Ijedségembe nem vettem levegőt, és harcoltam. De a sok kéz ellen nem tehettem semmit.

-          Lélegezz! – utasított egy morgós hangú férfi.

Már nem bírtam levegő nélkül. S a lélegzet vételem után a szemem akaratlanul is lecsukódott. Nem tehettem semmit ellene. A végén már állni sem bírtam, az utolsó pillanatban kapott el egy kéz.    

9. rész

Gyötrő fájdalmat éreztem a hasamba, megszűnni nem akart. Fejem iszonyatosan hasogatott, vert a víz. Az ágyam fogságába estem, mozdulni is csak fájdalmasan tudtam. Nagy

fájdalmakkal de valahogy felkeltem. Alig tettem két lépést a lábam össze csuklott alattam.

***

Próbáltam kinyitni a szememet de nem ment. Túl sok volt a fehér. Ezért csak hunyorítva tudtam felmérni a környezetem. De így is sikerült, korházban voltam. Hallottam a körülöttem sípoló gépek hangját.

Megrémültem. Fogalmam sem volt hogyan és miért kerültem ide. Utolsó emlékem egy nagy koppanás volt. Feltornáztam magam ülő helyzetben, majd jobban szemügyre vettem szobámat. Egy ágy volt benne, egy hatalmas TV, hűtőszekrény, s egy kanapé amin, amin valaki aludt.

-          Harry? – szaladt ki a számon.

Nem számított rá, hogy már felkeltem. Szemmel láthatóan nagyon is meglepődött, annyira hogy majdnem leesett az ágyról.

Nem szólt semmit, felállt és oda ült mellém az ágyra.

-          Mindjárt itt lesz Justin is, csak leszaladt kávéért. – felelte.

-          Harry mi történt?

Pár pillanatig csend volt, s egyenesen a szemembe nézett. Tudtam, hogy komoly baj van. Láttam a szemén. Félt.

-          Cukorbeteg vagy.

Harry még valamit magyarázott, de nem hallottam a vér dobogás miatt a fülemben. Sosem gondoltam volna, hogy valaha cukorbeteg leszek. Féltem, tudom milyen komplikációkkal járó betegség. Ha nem figyelek oda magamra akkor..meghalok.

-          Felvan már? – lépett be a szobába Justin.

Harry némán bólintott, majd rám nézett.

-          Jobb ha kimegyek. – állt fel.

Nem azért ment ki Harry, hogy itt van Justin. Nem. Már feszült sem volt a hangulat. Talán befejezték a dolgot, és végre leszálltak egymásról. Békesség lesz köztük. Remélem.

Biebs óvatosan leült mellém az ágyra, majd hatalmas kezeit rákulcsolta az enyémre. Rajta is láttam a félelmet, zavarodott volt.

-          Justin én úgy félek. – szorítottam meg a kezét.

-          Ki mondta, hogy az út nem göröngyös? De még akkor is végig lehet rajta menni. Tehát eleshetünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk felállni. Ketten tovább jutunk rajta, megoldjuk valahogy, nem kell félned. – nyomott egy puszit a homlokomra.

Szavai hallatán megnyugodtam. Akár csak egy kicsit is de megnyugodtam. Tudtam, hogy ő ott lesz mellettem minden helyzetben. Számíthatók rá.

-          Justin, mondd miért csinálod? Miért ijeszted meg az embereket, hogy veled legyenek?

-          Szóval megijesztettelek?

-          Igen, meg. – suttogtam alig hallhatóan.

Justin izmai megfeszültek, már nem is mosolygott. Elengedte kezemet, majd felállt mellőlem.

Sétálok egye. Majd jövök. – csukta be maga mögött az ajtót.