9. rész

Gyötrő fájdalmat éreztem a hasamba, megszűnni nem akart. Fejem iszonyatosan hasogatott, vert a víz. Az ágyam fogságába estem, mozdulni is csak fájdalmasan tudtam. Nagy

fájdalmakkal de valahogy felkeltem. Alig tettem két lépést a lábam össze csuklott alattam.

***

Próbáltam kinyitni a szememet de nem ment. Túl sok volt a fehér. Ezért csak hunyorítva tudtam felmérni a környezetem. De így is sikerült, korházban voltam. Hallottam a körülöttem sípoló gépek hangját.

Megrémültem. Fogalmam sem volt hogyan és miért kerültem ide. Utolsó emlékem egy nagy koppanás volt. Feltornáztam magam ülő helyzetben, majd jobban szemügyre vettem szobámat. Egy ágy volt benne, egy hatalmas TV, hűtőszekrény, s egy kanapé amin, amin valaki aludt.

-          Harry? – szaladt ki a számon.

Nem számított rá, hogy már felkeltem. Szemmel láthatóan nagyon is meglepődött, annyira hogy majdnem leesett az ágyról.

Nem szólt semmit, felállt és oda ült mellém az ágyra.

-          Mindjárt itt lesz Justin is, csak leszaladt kávéért. – felelte.

-          Harry mi történt?

Pár pillanatig csend volt, s egyenesen a szemembe nézett. Tudtam, hogy komoly baj van. Láttam a szemén. Félt.

-          Cukorbeteg vagy.

Harry még valamit magyarázott, de nem hallottam a vér dobogás miatt a fülemben. Sosem gondoltam volna, hogy valaha cukorbeteg leszek. Féltem, tudom milyen komplikációkkal járó betegség. Ha nem figyelek oda magamra akkor..meghalok.

-          Felvan már? – lépett be a szobába Justin.

Harry némán bólintott, majd rám nézett.

-          Jobb ha kimegyek. – állt fel.

Nem azért ment ki Harry, hogy itt van Justin. Nem. Már feszült sem volt a hangulat. Talán befejezték a dolgot, és végre leszálltak egymásról. Békesség lesz köztük. Remélem.

Biebs óvatosan leült mellém az ágyra, majd hatalmas kezeit rákulcsolta az enyémre. Rajta is láttam a félelmet, zavarodott volt.

-          Justin én úgy félek. – szorítottam meg a kezét.

-          Ki mondta, hogy az út nem göröngyös? De még akkor is végig lehet rajta menni. Tehát eleshetünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk felállni. Ketten tovább jutunk rajta, megoldjuk valahogy, nem kell félned. – nyomott egy puszit a homlokomra.

Szavai hallatán megnyugodtam. Akár csak egy kicsit is de megnyugodtam. Tudtam, hogy ő ott lesz mellettem minden helyzetben. Számíthatók rá.

-          Justin, mondd miért csinálod? Miért ijeszted meg az embereket, hogy veled legyenek?

-          Szóval megijesztettelek?

-          Igen, meg. – suttogtam alig hallhatóan.

Justin izmai megfeszültek, már nem is mosolygott. Elengedte kezemet, majd felállt mellőlem.

Sétálok egye. Majd jövök. – csukta be maga mögött az ajtót.